Kutatás Új gyógyszereket fedezünk fel és fejlesztünk ki, hogy minél több ember életét jobbá tehessük
Az MSD kutatóinak kitartó tudományos elkötelezettsége révén az orvosok és a betegek számos jelentős gyógyszerhez jutottak világszerte. Manapság minden korábbinál nagyobb a fejlesztés alatt álló, új termékeink száma.
A gyógyszerfejlesztés folyamata Ahhoz, hogy egy gyógyszer mindenki által elérhetővé váljon, a betegséggel kapcsolatos alapkutatásokra éppúgy szükség van, mint a kiterjedt klinikai vizsgálatokra, melyekben a gyógyszer biztonságosságát és hatékonyságát kell igazolni.
Betegségek és kórállapotok Az MSD célja, hogy korunk legaggasztóbb orvosi problémáira keressen megoldást.
Tudomány és technológia Az MSD azokon a területeken – például a genomika és a neurológia területén – is elkötelezetten tevékenykedik, ahol a betegségek kóroktanáról új és izgalmas ismeretek láttak napvilágot.
Innovációk Az MSD közel 200 új gyógyszert és védőoltást fedezett fel, ill. fejlesztett ki, és egyre gyorsabb ütemben folytatja ezt az innovatív tevékenységet.
"A legmagasabb szintű tudományos munkával keressük eltökélten a választ a különbözőegészségügyiszükségletekre, és ugyanilyen eltökéltséggel tartjuk szem előtt a betegek biztonságát. Tudósaink tehetsége −az elmúlt évtized szédítő tudományos és technológiai fejlődését kihasználva−az MSD-ben zajló kutatás történetének legizgalmasabb és legígéretesebb időszakához vezetett, miközben olyan betegségekre keresünk új és még hatásosabb terápiákat, mint az AIDS, a cukorbetegség, a kóros elhízás és az Alzheimer-kór."
Dr. Peter S. Kim
Az MSD Kutatólaboratóriumok elnöke
Ez a honlap magyar állampolgárok számára készült. MSD-2008-HU-1812-W (Reval 2).