A Merck & Co., Inc. ezennel engedélyezi Önnek az általa a jelen webhelyen közzétett anyagok kizárólag személyes, nem kereskedelmi célú másolását, azzal a feltétellel, hogy az ilyen anyagok Ön által készített bármilyen másolatán meg kell tartani az itt található összes szerzői jogi és egyéb tulajdonjogra vonatkozó figyelmeztetéseket. Minden egyes Merckhez tartozó és Mercken kívüli webhelyre, amelyre a jelen webhely hivatkozik, a saját szerzői jogi figyelmeztetése vonatkozik. Ezek az anyagok nem terjeszthetők, módosíthatók, egy webhelyen nem jeleníthetők meg, illetőleg nyilvános vagy kereskedelmi célokra nem használhatók fel.
A fenti engedély nem vonatkozik a jelen webhelyen megjelentetett következő kiadványokra:
Az e kiadványok bármely részének másolására vagy azoknak egy webhelyen történő megjelenítésére vonatkozó engedélyt a diane_bobrin@merck.com címtől írásban kell kérni.
A jelen irányelvben semmi sem értelmezhető akként, hogy az vélelem útján, estoppel-elvnek (álláspont megváltoztatásának kizárására vonatkozó elvnek), vagy a Merck & Co., Inc., illetve bármilyen harmadik fél szabadalma vagy védjegye szerinti egyéb engedélynek, illetve jognak minősül. A fenti kifejezett rendelkezések kivételével a jelen irányelvben semmi sem értelmezhető bármely Merck & Co., Inc. szerzői joga szerinti engedély vagy jog átruházásaként.
VÉDJEGYEK
A jelen webhelyen megjelenő valamennyi terméknév a Merck & Co., Inc., leányvállalatai, vagy társult vállalatai tulajdonát képezi, vagy részükre ezekre vonatkozóan felhasználási engedély került megadásra.