Az MSD-ről Az MSD innovatív gyógyszerek és védőoltások széles skáláját fedezi fel, fejleszti ki, gyártja és forgalmazza
Küldetésünk Az a küldetésünk, hogy kiemelkedőegészségügyitermékeket fejlesszünk ki, biztosítsuk dolgozóinknak az értelmet adó munkát és az előmeneteli lehetőségeket, befektetőinknek pedig a kiemelkedő megtérülési rátát.
A munkatársak Az MSD a dolgozók hozzáértésének és vezetői képességeinek fejlesztését helyezi a középpontba a ranglétra minden szintjén. Honlapunkon többet is megtudhat azokról az emberekről, akik az MSD mai arculatának kialakításához hozzájárultak.
Történet George W. Merck, vállalatunk alapítójának fia 1933-ban hozta létre az első, kifejezetten kutatási célra szolgáló laboratóriumunkat. Azóta az MSD egy globális szervezetet épített fel, mely az áttörő jelentőségű orvostudományi kutatások legjobb művelői közé tartozik.
MSD Magyarország 1989-ben megnyílt a budapesti képviseleti iroda, majd 1994-ben elsőként Kelet-Európában megalakult az MSD magyarországi leányvállalata, az MSD Kft.